Mi vonzhatja annyira a kutyát és a macskát az emberhez? Hogyan alakul ki bennük a kötődés irántunk?
Ma rá kellett jönnöm, hogy a macskám depressziós, ha nem alszok otthon. Nincs teljesen egyedül, mégis azt a hírt kapom, hogy amióta eljöttem otthonról, a fotelban gubbaszt és alszik. A fotelban (!!), amiben már vizsgaidőszak óta nem feküdt, csakis az ágyon.
Reggel, amikor még csak a kávémat kortyolgattam, ő már olyan frászban volt, hogy az egész lakást körbe futotta, a lakótársunk ajtaját valahogyan kinyitotta, pofátlanul felmászott az üvegasztalra, majd elkezdte őt bámulni, miközben aludt. Mindezek után az ottani fotelba ugrott, ahol elkezdett dagasztani, majd kirohant, és folyamatosan a lábam alá jött azzal az ördögi tervvel, hogy felbukjak és biztosan ne menjek sehová (vagy csak azt akarta, hogy megsimogassam?). Mondanom sem kell, amint meglátta, hogy pakolok a hátitáskámba, búbánatát kifejezve az ágyra kuporodott és szomorú tekintetét rám vetette.
És ez a menetrend minden egyes alkalomkor megvan, amikor jól tudja, hogy haza-haza készülök menni és őt nem viszem magammal. Nekem pedig a szívem szakad meg, hogy ő bánatos. És még most sem tudom: mégis mi az, ami ennyire hozzám köti őt? Ez után a kérdés után általában arra jutok, hogy biztosan ő a macska-lelkitársam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: